Kedves Érdeklődő!

Hitvallásunk szerint mindig a vendég az első, így igyekszünk minden kívánságnak, egyéni igényeknek is eleget tenni. Kis csapatunkkal egy családként igyekszünk a lehető legjobb kiszolgálást biztosítani vendégeinknek, hogy az itt töltött idő maradandó élmény lehessen.

Üdülőházunk egy kis zsákfaluban található Tolna megye déli csücskében, Izményben. A 480 főt számláló kis település a Mecsek hegység keleti lábánál fekszik a Völgység festői szépségű dombjai között. A szálló épületét 1809-ben építették, és 2004-ig egy gazdag parasztcsalád tulajdona volt, ezért az átalakítás és a felújítás során nagy odafigyeléssel őriztük meg a település építészeti stílusjegyeit. A vidéki csend és a nyugalom, valamint a hatalmas napsütötte udvarunk a medencével, a tágas szobák és közösségi terek a szállónk egyik fő vonzerejét jelentik. Az aktív időtöltéshez számos programot is kínálunk: kézműves foglalkozásokat és a környék látnivalóit megcélzó kirándulásokat egyaránt. Aki hozzánk jön, annak csak a kikapcsolódással kell foglalkoznia, a szállásról és az étkezésről mi gondoskodunk.

2020-ban megvásároltuk az üdülőház szomszédságában található régóta üresen álló családi házat, melyet 2024-re teljesen felújítottunk. Az ingatlan 2024-től Ambrus Vendégházként várja a kedves vendégeket. A Vendégházba összesen 10 férőhelyes, melynek adottságai lehetővé teszik, hogy akár a főépülettől függetlenül is kényelmesen igénybe vehető a jövőben.

De nem csak elhelyezkedésünk és az épületek adottságai tesznek minket különlegessé: 62 férőhelyes szállónk nem csak a nagy létszámú gyerekcsoportokra specializálódott. Ugyanolyan lelkesedéssel és felkészültséggel várjuk felnőtt vendégeinket is. Felnőtt csoportokat maximum 40 főig vállalunk. Gyakran válunk kisebb vagy nagyobb rendezvények helyszínévé, legyen szó akár osztálytalálkozóról, keresztelőről, születésnapi partiról, szilveszterről, vagy akár lakodalomról.

Ha még még mindig nem győztünk meg, hogy jó választás vagyunk akkor itt a következő érv: Fenntartható  vendéglátóhely vagyunk. Számunkra is fontos a környezettudatosság, ezért csökkentettük ökológiai lábnyomunkat. Állítsuk meg a globális felmelegedést, ha még többet szeretnél olvasni róla kattints ide: https://xforest.hu/globalis-felmelegedes/.

Válasz minket és tegyél te is valamit a környezetünkért.


Müllerné Kulcsár Krisztina
A szálló vezetője

Szobáink

Épületünkben 6 szoba található, amelyek az udvari folyosóról nyílnak. Ezek saját előtérrel rendelkeznek, valamint minden szobához fürdőszoba és külön WC tartozik. A szobák belmagassága nagy, mindegyikben található galéria is, ahol 4 fő kényelmesen tud aludni.

4 emeletes ágy

2 hely a galérián

4 emeletes ágy
2 hely a galérián

1 ágy
2 emeletes ágy
2 hely galérián

3 emeletes ágy
2 hely galérián

A két zöld szoba közös előtérrel rendelkezik!

3 emeletes ágy
2 hely galérián

1 ágy
2 emeletes ágy
2 hely galérián

CSaládi apartman I.

Főépületünk emeletén apartmanunk két szobából áll. Egyik szobában három ágy áll a rendelkezésre, másikban egy franciaágy található. Tökéletes választás lehet családok számára. A két szobához egy fürdő helyiség tartozik.

családi apartman II.

Főépületünk emeletén megtalálható apartmanunk egy két ágyas és egy négy ágyas szobából. Tökéletes választás lehet családok számára.  A két szobához egy fürdő helység tartozik.

Ambrus vendégház

Főépület mellett található egy különálló vendégház, mely összesen 10 férőhelyes. Az házban két franciaágyas hálószoba és egy négy ágyas hálószoba található,  kettő fürdőszoba zuhanyzóval és egy konyha, valamint egy nappali helyiség is található. A konyha teljesen felszerelt, valamint saját terasszal és udvarral rendelkezik a vendégház.